Lelki írások

Mindennapi reformáció

Gyakran keresztény életünk egy hullámvasút útvonalához hasonlítható. Egyszer fenn, egyszer lenn. Egy konferencia, egy hitmélyítő, egy eltalált igehirdetés megújítja odaszánásunkat, szembefordít bűneinkkel, rossz szokásainkkal, elhatározzuk, hogy szolgálni fogjuk az egyetlen Istent.

Aztán jönnek a hétköznapok, a rohanás, a fáradtság, a test kívánságai, és fogadalmaink köddé válnak. „Eszméinket helyreigazította a valóság” – mondta Romulus Dürrenmatt történelmi komédiájában, A nagy Romulusban. Törvényszerű ez a folyamat, vagy lehetne másként is, ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője fogalmaz: „De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik.”(Zsid 6,11)

Pál apostol fogalmazza meg a megoldást problémánkra: naponként meg kell újulnunk. Nem elég, ha évente egyszer vagy kétszer imádságot kérünk egy lelkésztől, meg kell tennünk minden nap: időt kell szánnunk az Úrral való közösségre, keresni az Ő arcát, vezetését, képviselni Őt azon a helyen, ahol élünk és nem kötni kompromisszumokat, akkor az életünk nem hullámvasút, hanem egyenes út lesz felfelé a mennybe.

Ha pedig a keresztény ember engedi, hogy érzései kormányozzák, akkor élete ege gyakran befelhősödik. Ha azonban nem érzései után megy, úgy tetszik, mintha ege minden­kor egyaránt derült lenne. Testvéreim, éljünk a felhők felett, és ne a felhőkben!

(Watchman Nee)