Ki törődik az ünnepelttel?

Már hetek óta tart a készülődés, mindenki vásárol. Mindent meg lehet kapni, a meghosszabbított nyitva tartású, feldíszített üzletek zsúfolásig telve áruval. Az emberek futnak, tülekednek, kezükben kisebb-nagyobb csomagokkal készülnek a szeretet ünnepére. Jó üzlet a karácsony a kereskedőknek, a forgalom a többszörösére emelkedik december hónapban.

A karácsonyfa mellett a lakásban az ünnepi asztal kap nagy szerepet. Egy élelmiszerboltban dolgozó ismerősöm mondta, hogy az ünnepek előtt az emberek a többszörösét vásárolják, mint más időszakban. Elképesztő, mennyi mindent meg tudnak enni az emberek néhány nap alatt!
Szenteste napján aztán folytatódik tovább a rohanás. Karácsonyfa-díszítés, sütés-főzés, ünneplőbe öltözés, s mire lemegy a nap, már mindenki fáradt. Az ajándékosztásra azért mindenki összeszedi magát. Ilyenkor megpróbálunk egymásra figyelni, zsörtölődéseinket, indulatos megjegyzéseinket pedig a hétköznapokra hagyni. A hifiből vagy a régi lemezjátszóból felhangzik a „Mennyből az angyal”, majd elkezdjük bontogatni a gondosan becsomagolt dobozokat. Kényszeredett mosoly jelenik meg arcunkon, mikor az ötödik tusfürdőt csomagoljuk ki, a pulóver, amit kaptunk, persze két számmal nagyobb, de a család megnyugtat, hogy a boltban megígérték, hogy az ünnepek után becserélik, ha nem lenne jó a méret.

Másnap és harmadnap a vendégek özöne árasztja el a családokat. Pörög tovább a 24-én este megkezdett evés-ivás. Közben a televízió, az ünnep miatt, jól összeválogatott műsorokkal próbálja maga elé láncolni a család minden tagját. Hollywoodi szuperfilmek minden csatornán, és persze egyiket sem érdemes kihagyni.

A három nap gyorsan eltelik, majd minden megy tovább, de tudjuk, jövőre ismét eljön a karácsony.
Sajnos a legtöbb magyar család így éli meg az ünnepeket, s nálunk is ilyenek voltak a karácsonyok gyermekkoromban. Persze ez még mindig jobb, mint ott, ahol még karácsony este is tovább folyik a harc, nem is beszélve a hajléktalanokról, és a magányosokról. Sok emberrel beszélgettem, akik azt mondták, alig várják, hogy vége legyen már az ünnepnek, mert ilyenkor érzik leginkább, mennyire elviselhetetlen számukra az élet. Szociológusok tudják bizonyítani, hogy ebben az időszakban az öngyilkosságok száma a többszörösére emelkedik.

„Valami nincs sehol” – írta Váci Mihály egyik versében „Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel, / – az életedből hiányzik valami. / Hiába vágysz az emberi teljességre, / – mert az emberből hiányzik valami.” Ha tovább fűzzük a költő gondolatát, akkor azt mondhatjuk, a karácsonyból hiányzik valaki, vagy még inkább Valaki. Az a Valaki, aki a világ teremtője, fenntartója, aki kétezer éve az első karácsonykor eljött a világra. Akinek testetöltését évezredeken keresztül várták, s mikor végre eljött az idők teljessége, egy júdeai kisvárosban született meg. Akkor teljesedett be a nyolcszáz éves prófécia: „Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség fejedelme!” (Ézs 9,5)

Nem egy egyszerű gyermeket jöttek imádni a napkeleti bölcsek, s nem egy világi uralkodó megjelenését köszöntötték így az angyalok és a pásztorok – „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14) –, hanem az Isten Fiát, „aki megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett” (Fil 2,7). József és Mária a Jézus nevet adták neki az Úr angyalának utasítása szerint, mert „õ szabadítja meg népét a bűneiből” (Mt 1,21)
Karácsonykor az ő születésnapjára emlékezünk, és a legtöbb családban azért nem teljes az ünnep, mert nincs jelen az ünnepelt. Van gondosan feldíszített fenyőfa, csillagszóró, megterített asztal, sorban díszelegnek az ajándékok, de Jézus Krisztus nincs jelen az otthonokban. Akkor, kétezer éve sem fogadták be őt sehol; egy kis istállóban, állatok mellett kellett megszületnie. Manapság pedig nagyon sokan a hideg templomok falai közé száműzik a kisdedet, akit az éjféli szentmisén meg lehet látogatni. Pedig Jézus nem a templomokban, az imaházakban szeretne otthonra találni, hanem az emberi szívekben. Egy Silesius Angelus nevű középkori író mondta: „Ha Jézus százszor is megszületne Betlehemben, elvesznél, ha nem születne meg a szívedben.”

De honnan is tudná mindezt a mai ember, akinek évtizedeken keresztül „áldott karácsony” helyett „kellemes ünnepeket” kívántak a „fenyőfa ünnepén”? Mikor a vallás a nép ópiuma volt, Jézus Krisztus pedig a régi világ csökevénye. Mikor a fa alatt nem a „Csendes éj”-t, hanem a „Kis karácsony, nagy karácsony” kezdetű éneket énekelték.

Vagy honnan tudná az az ember, aki csak a szeretet ünnepéről hall, akinek meggyőződése az, hogy ezen a napon az embert kell ünnepelni? Pedig szó sincs arról, hogy az emberi szeretetet, jóságot ünnepelnénk, hiszen éppen azért jött el Jézus a világba, hogy az emberi bűntől és gonoszságtól váltson meg bennünket. Nincs okunk magunkat magasztalni, hiszen a karácsony az ember csődjét jelenti, azt, hogy olyan távol kerültünk Urunktól, Teremtőnktől, hogy Fiát kellett elküldenie értünk. Ha a karácsony a szeretet ünnepe, akkor az isteni szeretet ünnepe, Aki „úgy szerette… a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Ha ezekről a tényekről megfeledkezünk, önmagunkat csapjuk be. Karácsonyunk teljes csak úgy lehet, ha szívünkben jelen van Jézus Krisztus szeretete, s az ő jelenléte járja át családunkat.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok igazi karácsonyt minden kedves olvasónknak.

Merényi Zoltán