Mint mond a Biblia a szenvedésről?

Nemcsak teológusok és filozófusok teszik fel a kérdést, ha Isten jó, miért van a világban annyi szenvedés. Szinte minden emberben megfogalmazódik, ha az Úr valóban szeret minket, miért engedi meg a csecsemők halálát, a háborúkat, a katasztrófákat, a személyes kudarcokat, vagy most ezt az egész világot sújtó koronavírust.

Miért van akkora különbség ember és ember között? Miért jut egyik embernek nagyobb fájdalom, mint a másiknak? Egyáltalán ki a felelős a szenvedésért? A kérdés elsősorban nem teológiai jellegű, hiszen az emberek, mikor ezt a kérdést felteszik, személyes sorsukra keresik a magyarázatot. Nem szabad éppen ezért felszínes, közhelyszerű válaszokkal megelégedni.

Egy filozófus mondta, hogy a szenvedés az ateizmus sarkköve lett. Kevés az olyan ember, aki meggyőződéssel tagadná Isten létezését, a zsoltáríró is úgy fogalmaz, hogy bolond gondolja magában azt, hogy nincs Isten (Zsolt 14,1). Viszont nagyon sokan vannak, akik szerint összeegyeztethetetlen a keresztény istenkép azzal a sok nyomorúsággal, amivel naponta találkozunk. Ha Isten létezik, akkor ő inkább hasonlít a Gilgames eposz kegyetlen isteneihez, mint egy jóságos Atyához. A mai világ Kainnal együtt kiált az Úr felé: „Nagyobb az én büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” (1Móz 4,13)

A klasszikus teológiai magyarázat úgy szól, hogy a szenvedés a bűn következménye a világban. Mikor Ádám és Éva szakított a tiltott fa gyümölcséről, az Úr azt az ítéletet hozta rájuk, hogy: „legyen átkozott a föld miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz 3,17-19) Ez az ige sok mindent megmagyaráz, viszont nem magyarázza meg azt, hogy az egyes emberek között miért van különbség a szenvedés mértékében. Gyakran azok az emberek, akik lopnak, csalnak, hazudnak, keresztülgázolnak minden emberen azok sikeresebb életet élnek, mint azok, akik megpróbálnak erkölcsösen viszonyulni embertársaikhoz. Nem ad kielégítő magyarázatot arra, miért van az, hogy valaki fogyatékosan születik, valaki egészségesen, valaki szépnek, valaki csúnyának, valaki gazdagnak, valaki szegénynek: már a születésnél esélyegyenlőtlenség van. A kiszámíthatatlan tragédiák, betegségek, szerencsétlenségek pedig további kérdéseket vetnek fel.

Ha tovább kutatunk a témában, akkor azt látjuk, hogy a Szentírás a fenti kérdésekre nem ad és nem is próbál kielégítő választ adni. Sőt erre az igazságtalanságra maga a Biblia hívja fel figyelmünket:

„Az ember azt sem tudja, hogy szeretet, vagy gyűlölet vár-e rá: minden előtte van. Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal; azzal aki áldozik; úgy járhat a jó, mint a  vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől. Rossz dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit… Azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság, és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek.” (Préd 9,1-3, 11)

Isten igéje tehát mindezt rossz dolognak tartja. Okoskodhatunk, hogy ha Isten mindenható, és minden ami a világban történik az az Ő akarata szerint történik, akkor ezt az igazságtalanságot egyetlenegy szavával megváltoztathatná: nem tudjuk, miért nem teszi. Mint ahogy nem magyarázta meg az Úr Jézus a tanítványoknak, hogy miért született vakon az az ember, akivel Jeruzsálemben találkoztak (Jn 9,1-7). Azt sem értjük, miért engedte meg Isten, hogy ártatlan csecsemők haljanak meg Betlehemben Heródes által. Azt sem mondhatjuk tehát, hogy akik elkapják a koronavírust, azok bűnösebbek lennének, azoknál, akik egészségesek maradnak. És azt is naiv dolog állítani, hogy a hívő embert nem fertőződhet meg, ha Istenben bízik.

Ezt a látszólagos ellentmondást erősíti meg Jézus, mikor Pilátus vérengzése és a Siloám tornyának leomlása kapcsán beszélt az embereknek:

„Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt – mondom nektek – ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt – mondom nektek – ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” (Lk 13,2-5)

Nem találunk tehát biztos választ kérdésünkre, azt viszont egyértelműen látjuk a Szentírásból, hogy Istennek nem kedves az, hogy az emberek szenvednek. Ezt a fontos igazságot legjobban Jézus Krisztus keresztjéből értjük meg. Az Atya elküldte Fiát a világba, hogy meghaljon értünk, az igaz a bűnösökért. A kereszten „betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta…” (Ézs 53,4) Ha lett volna más megoldás, Isten biztosan megtette volna.

A szenvedés Krisztus feltámadása után is megmaradt a világban, de eljön az idő, mikor meg fog szűnni:

„Íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4)

Véleményem szerint ha nem is tudunk teljes választ kapni erre kérdésünkre, egy másik fontosabb kérdésre igen. A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy Isten jó, szerető és igazságos. Ezek a tulajdonságai mutatkoznak meg kijelentésében, cselekedeteiben. És ha ilyennek ismerjük meg az Urat, akkor – ha nem is értjük -, el tudjuk fogadni a szenvedést, nem lázadunk ellene, még akkor, ha érthetetlen események történnek velünk, vagy környezetünkben. Ha nem is értem Őt, akkor is benne bízom!

Merényi Zoltán