Egy gyönyörűséges ószövetségi idézettel kezdeném ezt az apróbb tanításomat, ha elolvassátok, rögvest tudni fogjátok, kiről szól: Jézusról!

Ézsaiás 42; 1, Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 2, Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3, A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt.

Sokaktól sok szép prédikációt, tanítást hallottam már a Gecsemáné kertben történtektől a Golgotai bevégzésig, Annás/Kajafástól Heródesen át Pilátusig, de van egy rész, amiről még nem. Ez pedig a római helyőrségi laktanyában történtek. Úgy hiszem, hogy ez volt az a szakasz, ami nem volt az Isteni terv része, nem véletlenül kerüli el a testvérek figyelmét. De miről is van szó?

Máté 27; 27, Ekkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és összegyűjtötték köréje az egész csapatot. 28, Levetkőztették, vörös katonaköpenyt adtak rá, 29, tövisekből koronát fontak, rátették a fejére, egy nádszálat pedig a jobb kezébe, aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« 30, Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték. 31, Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a katonaköpenyt, ráadták saját ruháit, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.

Megdöbbentő elemi gonoszságot tapasztalhatunk a római katonák részéről! Senki nem adott neki erre parancsot, mondhatni, öntevékenyen okoznak újabb szenvedést a Mesternek (na itt lett gombóc a torkomban, miközben gépelek). Abban egyet értünk, hogy az Atya jó. És nem gúnyolja ki az Igét, sem az írottat, sem a testé lettet. Itt viszont kétszeresen is ez történik: a töviskorona, azon felül, hogy iszonyatos fájdalmat okoz (a fejbőr és a koponyacsont között nincs izom, vagy háj réteg, hogy tompítsa a szúrást…), kigúnyolja a Királyt, kigúnyolja az általa hirdetett királyságot és minden erről megírt igét – próféciát. Ahogy a Pilátus parancsára végrehajtott korbácsolás folytán Jézus sebeiben gyógyulást kaptunk, úgy most a Mester lelkét sebzi meg – kimondom, kire gondolok – a Sátán. Mert ha Isten jó, ki az, ki gúnyt űz az igéből és az Igéből: ő, a hazug, a sötétség, a tolvaj, a gonosz.

Megrepedt nádszálat nem töri el? MICSODA??? Majd a fejeden verik szét a hatalmamban lévő démonizált emberek! Itt jegyezném meg, hogy az eseményekben nem a komplett jeruzsálemi helyőrség állománya vett részt, valószínűleg egy talán tucatnyi katonáról van szó, akik akkor épp szolgálatban voltak.
Aki a megrepedt nádszálat nem töri el, annak a kezébe adják, mint jogart, majd a fején verik széjjel… Leköpdösik. Mai napig ez a legnagyobb sértés, ami egy embert érhet, ezt a világ minden részén egyformán megértik, mondhatni, nemzetközi… És Őt leköpdösik. Miattunk, helyettünk, értünk. Úgy szenvedi el a lelki sebeket, hogy talán fel sem tudott készülni erre, hisz ez nem az Atya akarata volt (, mondom, szerintem, de gondolkozz el ezen te is, olvasóm!). Ez volt az a pillanat, amikor a Sátán azt hitte, Jézus végre a hatalmában van, azt hitte, ő a győztes. A gyűlölet vaksága…

De nem így ért véget ez a nap. Elégtételt kapott az Mester és jóval győzte meg a gonoszt az ÚR igéje. Lássuk csak, ugrunk a kereszthez.

MÁTÉ 27; 46, A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: »Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« 47, Ennek hallatára egyesek az ott állók közül így szóltak: »Ez Illést hívja.« 48, Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki.

Kétlem, hogy a négy Evangéliumban bárhol előfordulna az, ami itt: nem Jézus ad segítséget embernek, hanem egy ember ad segítséget Jézusnak. Ami egy nagyon vakmerő cselekedet volt, a főpapság, az összeszedett csürhe, meg a római légionáriusok szeme láttára szomját oltani a Megfeszítettnek! És nem is akár hogy! Nádszálra tűzve!!! Helyreállítva a lelki seb! Helyreállítva az ige igazsága! Értitek? Érzitek? Isten jó! Mekkora fordulat!
Hogy tanította, aki ekkor a fára van szegezve? – Ha szomjaztam, innom adtatok… Aki csak egy pohár vizet ad…
Nem a körülmények hoztak döntést ennek az ismeretlennek a cselekedetéhez. Azt sem tudjuk, hány éves volt, kamasz, vagy hatvan feletti, tudta -e egyáltalán, kinek ad inni? Meglátta a szükséget és betöltötte az Atya és a Fiú akaratát, egy lelki sebet gyógyított be, helyreállította az ige igazságát.
Legyünk mi is ilyenek.

Ha lelki sebeket kapsz bárkitől: az nem Isten akarata. Soha! Az ördög bántalmaz, akár közvetlen módon, akár másokon keresztül teszi azt. Ő a megrepedt nádszálat nem töri el. Sőt, ha bántottak téged, meggyógyít-helyreállít, az élet vizével itat meg!

Ha kell, nádszálra tűzve! Köszönöm, hogy elolvastad!

Felek Ferenc