
Az igazság szabaddá tesz
Női-férfi lelkigyógyulásos alkalom
„Lelkigyógyulás és szabadulás a múlt sebeitől, terheitől, hogy birtokba vehessük azt a jövőt, amit Isten nekünk álmodott.
Jézus azt mondta: “Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.“– János 8:32.
Hiszem és tizenöt éve a saját, szolgálótársaim és asszonyok százainak életében tapasztalom, hogy ez az ősi bibliai igazság ma is működik.
Amikor Isten Igéje a Szentlélek megelevenítő erejével egy meghitt, bensőséges légkörben rávilágít az életünket fogságban tartó félelmekre, sebekre és hazugságokra, többé már nem szorongatjuk tovább önigazságainkat és nem ragaszkodunk hozzájuk. Készek és Isten erejével képesek vagyunk elengedni a múltat, és megragadni azt a jövőt, amit annyisszor szerettünk volna már, vagy korábban álmodni se mertünk.
Ezek a hétvégék sok-sok nő számára jelentettek áttörést egy egészséges, erőteljes és növekvő élet felé. Mások felismerve az életüket fogva tartó mélyebb sebeket és kötelékeket elindultak a gyógyulás útján, segítséget kérve más szolgálatoktól vagy szakemberektől is.
S mindez kizrólag azért lehetséges, mert „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz“, s mert „az Ő sebei árán meggyógyultunk.“ Révész Szilvia
A hétvégén való részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezés elindult! Jelentkezési lap kitöltése
Részvételi díj: 2000,-Ft, melyet kérünk előre befizetni a gyülekezet számlaszámára (104026230002791100000008 K&H). A megjegyzés rovatba tüntesse fel, hogy GYK2020 és a jelentkező(k) nevét!
A részvétei díj az ebéd költségét nem tartalmazza, aki ebédet szeretne kérni az, a helyszínen rendezheti. A két nap ebéd költsége: 3000,-Ft. Az ebéd egy imaházhoz közeli étteremben lesz.
Programterv
Péntek
- 9:00 - 10:00
- Regisztráció
- 10:00 - 11:00
- Kezdő csoport
- 11:10 - 11:30
- Dicsőítés
- 11:30 - 13:00
- Identitás
- 13:00 - 14:00
- Ebéd
- 14:00 - 14:50
- Megbocsátás
- 14:50 - 16:05
- Elutasítottság
- 16:05 - 16:15
- Szünet
- 16:15 - 17:00
- Csoportbeszélgetés
- 17:00 - 18:00
- Tekintély
- 18:00 - 19:15
- Megtévesztés
Szombat
- 9:00 - 9:20
- Dicséret
- 9:20 - 11:00
- Kötelékek
- 11:00 - 11:30
- Dicséret, közben lelkigondozás
- 11:30 - 11:45
- Szünet
- 11:45 - 12:45
- Okkultizmus
- 12:45 - 13:30
- Ebéd
- 13:30 - 14:30
- Imaséta
- 14:30 - 15:30
- Generációs problémák
- 15:30 - 16:30
- Záró csoport, új név
Előadó
-
Révész Szilvia
Révész Szilvia, Jézus szenvedélyes követője, Lajos felesége és négy gyermek édesanyja.
Előadóként Isten Igéjének igazságaira építve őszintén és gyakorlatiasan beszél a hétköznapi keresztény élet kihívásairól, Isten elkötelezett követéséről, a hitben járás, a lelki növekedés, a személyes küldetés fontosságáról.
Szívén viseli az emberek múltból hozott sebektől való gyógyulását és szabadulását. Ebben a munkában másfél évtizede dolgozik Az Igazság szabaddá tesz szolgálat vezetőjeként.
Korábban tizenhat évig a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa volt, ebből nyolc évet kommunikációs igazgató. 2009 óta a Family magazin szerkesztője és állandó szerzője. 2017 januárjától Isten teljes idejű “kommunikációs munkatársa”. https://reveszszilvia.hu/