2014. szeptember 27-én kirándulni indultunk a vasárnapi iskolás gyerekekkel és szüleikkel. Úti célunk Szarvason az Anna-liget volt. A Körös-Maros Nemzeti Park látogató központja nagyon kellemes helyszín volt felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Először végigsétáltunk, a gyerekek egy része inkább végigszaladt, a tanösvényen és közben megnéztük a vadaspark állatit, mókusokat, rókát, bölényt, borzokat stb. Ebéd után csapatjátékokban vettünk […]
Rákoscsabán jártunk
2014. szeptember 21-én a Rákoscsabai Gyülekezet vendége volt Gyülekezetünk egy része. A hajnali indulás és az éjszakai érkezés között tartalmas napot élhettünk meg együtt. A napkezdő imaközösség után az istentiszteleteken énekkarunk énekei, az elhangzott bizonyságtételek, versek, a hirdetett ige mind jó eszközévé vált Urunknak, hogy lelkünket gazdagítsa. Vendéglátókét és vendégekét egyaránt. A délelőtti és délutáni […]
Hálaadás Biharugrán
2014. szeptember 7-én a Biharugrai Gyülekezet délutáni hálaadó napi istentiszteletén vettünk részt. Gyülekezetünk énekkara és fiataljai énekkel, zsoltárrészletekkel, bizonyságtételekkel, versekkel szolgáltak. Igét a Gyulai Gyülekezet lelkipásztora hirdetett. A település polgármester asszonya és a református lelkipásztora is köszöntötte az alkalmi gyülekezetet. Az istentisztelet utáni frissítő fogyasztása jó alkalmat adott a beszélgetésre, a testvéri kapcsolatok ápolására. Köszönjük, […]
Rejteki ifi kirándulás, 2014. 08. 13-17.
Az idei kirándulásnak remek célpontot választottunk, olyat, amit még térkép sem jelöl. Az indulás napján nem csak az útvonal, de a cuccok kocsiba pakolása is lehetetlen feladatnak tűnt. Szerencsére az ifi szereti a zenét, így nem volt nagy áldozat Rolanddal (szinti) osztozni az 5 személyes Toyota hátsó ülésén. Néhány órás kocsiút után megérkeztünk a rejteki […]
Angol tanfolyam 2014
A délelőtti 2X20 fős gyermek csoportok mellett 32 jelentkezőt fogadhattunk az idei angol nyelvtanfolyamon augusztus 4-15. között. A jó légkör megteremtése minden évben segíti a tanulás hatékonyságát. Idén is így történt tanáraink – Ruth Rust, Beth Hafer, Carol Ann Freeman, Jenny Richardson – kedvessége, ötletessége miatt. A nyelvoktatás mellett nem titkolt célkitűzésünk, hogy a létrejövő […]
Gyermekbemutatás, 2014. 08. 03.
Gyermekbemutatás, 2014. 08. 03. Sallai Szilárdért – András és Judit harmadik gyermekéért – és az egész családért adott hálát gyülekezetünk 2014. 08. 03-án, a délelőtti istentiszteleten. A lelkipásztori köszöntés a 2Thessz 3,5. alapján hangzott. A szülői hálaadó és a lelkészi áldáskérő imádság után a bibliakör vezetői nevében Timár Csabáné, Ági a 2Móz 1,21 alapján szólt […]
Körösvidéki Egyházkerület Gyermektábora Tahi, 2014. július 21. – 26.
Beszámoló A táborba a következő gyülekezetekből, településekről érkeztek gyerekek: Békés, Köröstarcsa, Gyula, Méhkerék, Magyarbánhegyes, Kétegyháza, Békéscsaba Két autóbusszal és öt személygépkocsival indultunk el Gyuláról és Békésről Tahiba, hogy egy nagyszerű és áldásos hetet töltsünk el. A táborban 69 gyermek és összesen 40 tini segítő, tanító és felnőtt vett részt. Örömmel tapasztaltuk, hogy az idén sokan, […]
Napközis gyermekheteinkről
Napközis gyermekheteinkről 2014. 06. 23-27. valamint 2014. 06. 30. – 07. 04.között tartottuk imaházunkban a 2-szer egy hetes nyári napközis táborunkat. A két hét során 116 gyermek volt a vendégünk; 33 gyülekezetünkből, 2 gyermek más baptista gyülekezetből, a többiek rokoni, baráti, ismerősi kapcsolatokon keresztül érkeztek. Reggel fél 8-tól 8-ig folyamatosan érkeztek a gyerekek. Napi […]
Látogatás a Kiskőrösi Baptista Szeretetházban
2014. június 6-án a női kör szervezésében meglátogattuk a Kiskőrösi Baptista Szeretetház lakóit. Nagy örömmel és izgalommal készültünk a találkozóra, mivel több kapcsolódási pont is található a gyulai gyülekezet, és a szeretetotthon között. Az otthon lakói az imatermükben várták az érkezésünket. Lelkipásztorunk igei köszöntést mondott a Fil 1,8-11 alapján. Krisztus Jézus szeretete, ami összeköt bennünket […]
Bemerítési istentisztelet Gyulán, 2014. 06. 01.
Bemerítési istentisztelet Gyulán, 2014. 06. 01. Négy fiatal a megtisztított élet jeleként viselt fehér ruhában állt az alkalmi gyülekezet elé 2014. 06. 01-én a délelőtti istentiszteleten. Molnár Ágnes, Nyári Adrienn, Perlaki Tibor, Nánási Gergő életkora ugyan hasonló, de a hitre jutásuk útja eltérő. Beszéltek megszólítottságukról, döntésükről, életük Megmentője, Jézus Krisztus melletti elkötelezettségükről szavaikkal és […]
Gyülekezeti Nap, 2014. 05. 18.
Előkészítéstől rendrakásig – sátorállítástól sátorbontásig – sokan fáradtak azért, hogy a május 18-i gyülekezeti nap jó élményt jelentsen a résztvevő gyülekezetnek. Erejük, tudásuk, idejük, lelkiismeretes munkájuk felajánlásáért hadd mondjak köszönetet itt is. Napnyitó áhítat, délelőtti istentisztelet, közös ebéd, majd kora délutáni fórum – ezek voltak a nap fő eseményei. A felsorolás kibontása sem adná vissza […]
Egyházkerületi Ifjúsági Nap Gyulán
2014. április 19-én 9 óra 42 perctől kezdetét vette az egyházkerületi ifjúsági nap. Kb. 50 Békés megyei fiatal jelent meg, hogy együtt hallgassák Isten igéjét és dicsőítsék őt. A helyszínt imaházunk nyújtotta, amelyet a nap folyamán teljesen elfoglaltak és főhadiszállásukká építettek ki a fiatalok. Na de ne szaladjunk ennyire előre, az illem úgy diktálja, hogy […]
