Gyülekezetünkben 2010 szeptemberében indult angol tanítás egészen kicsi, 2-6 éves korú gyermekek részére. Azóta két csoportban folyik a foglalkozás minden péntek délután. A gyerekek életeleme a játék. Ezért igyekszünk minél játékosabban, mozgással, énekléssel tanítani az …

Angol tanfolyam
Gyülekezetünkben évek óta nagy népszerűségnek örvend a nyaranként megszervezett kéthetes angol nyelvkurzus, amelyet amerikai tanárok szerveznek és ők tanítják a jelentkezőket. Három évvel ezelőtt az ilyen nyári kurzus után merült fel többekben az igény egy …
Bibliaklub
A bibliaklub azzal a szándékkal jött létre, hogy az életünkben felmerülő etikai és világnézeti kérdések és a bibliai igazságok között egyfajta kapcsolatot teremtsen. Egy-egy esti alkalmunkon a Bibliából olvasott történet értelmezése mellett, igyekszünk a mai …
Kiscsoportok
Kiscsoport az Újvári-Gyulavári városrészben: Kéthetente csütörtök esténként találkozunk valamelyik testvérünk otthonában. Érdeklődők információt a csoport vezetőjétől, Tóth Zoltántól a 0620-989-0441-es telefonszámon kaphatnak. Az együtt töltött időt Biblia melletti lelki beszélgetésre, imádságra fordítjuk. Szeretnénk, ha találkozásaink …
Női kör
A Gyülekezetünkön belül 2010. év eleje óta működő női csoport vagyunk. Kéthetente találkozunk kedd délutánonként tea és sütemény mellett 8-10 fő részvételével. A rendszeresen jelen levőkön túl vannak még pártoló, támogató tagjaink is. A közös …

Vasárnapi iskola
Gyülekezetünkben közel 40 gyermek jár rendszeresen vasárnapi iskolába. Korosztályonként – óvodásoktól a felsősökig – 5 csoportban foglalkoznak velük a tanítók. Minden vasárnap 3/4 9-től közösen énekelünk, majd külön termekben folytatódik az alkalom. Igyekszünk a bibliai történeteket …
Bibliaismeret oktatás
2013-tól nagy örömünkre szolgál, hogy van lehetőségünk részt venni az iskolák életében a hittan oktatás keretein belül. Jelenleg 3 iskolában vagyunk jelen: a Nicolae Balcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban, az Implom József Általános …

Biztos Szikla Klub
A Biztos Szikla Klub a Fiatalok Krisztusért Alapítvány programja, amelynek 2012. október óta havonta egy alkalommal gyülekezetünk is otthont ad. A programot tinédzserek számára fejlesztették ki, igazodik 12-15 évesek világához. Sok játékokra és mozgásra épül, …