Nagyon szeretem a magyar filmeket, főleg a régieket: egyfajta időutazás. Szeptemberben néztem meg „Sodrásban” című drámát 1964-ből, aminek a végén gombóccal a torkomban mentem imádságban az ÚR elé. A film önmagában is megrázó, de engem különösen megérintett, mert önmagamra és barátaimra ismertem rá.