A húsvéti ünnepi istentiszteletünkön köszöntöttük Patkás Jánosné, Fazekas Rózsa testvérnőt, gyülekezetünk legidősebb tagját 95. születésnapja alkalmából! Isten áldja és tartsa meg Rózsika nénit!
Várjuk a személyes találkozás lehetőségét!
Róza néni 1925. április 11-én született Sarkadkeresztúron. Szülei földművelésből éltek. Édesanyja varrónő volt, tőle örökölte varráskészségét. Az ünnepelt méretes szabóságot is tanult, ebből szerzett szakmát.
1950-ben kötött házasságot Patkás Jánossal, házasságukból egy fiú gyermek született. Házassága – férje korai halála miatt – rövidnek bizonyult, férje 1956-ban baleset következtében hunyt el. Özvegyen nevelte gyermekét, és idős szüleiről is ő gondoskodott. 1976-ban szüleivel együtt Gyulára költözött fiához.
Munkáját Sarkadkeresztúron is elismerték, így több vendége is bejárt hozzá Gyulára. Az 1970-es években kezdett bele a vendéglátó szolgáltatásba, amelyet több évtizeden keresztül lelkiismeretesen végzett. Szépérzékének és szorgalmának köszönhetően szálláshelyük többször elnyerte a városi virágosítási versenyen a virágos vendéglátóhely kategória első díját.
Róza nénit 90 éves korában súlyos agyi infarktus érte, az azonnali orvosi beavatkozás és a kórházi kezelés sem hozta meg a javulást. Tavaly mindkét szemét megműtötték időskori szürke hályog miatt, ami jelentős életminőség-javulást jelentett számára.
Szívesen megnézi az internetes istentiszteleteket, és kedvenc sorozatait is rendszeresen nézi a televízióban. Róza néni nagyon szeret élni, és nagyon ragaszkodik a környezetéhez is.