Mark Green írt egy könyvet, melynek címe Hála Istennek hétfő van. A szerző arról tesz bizonyságot a kötetben, hogy lehet az ember munkahelye örömének forrása, ahol többek között Istent is megtalálhatja.
Sokan nem így éreznek, ha a munkájukra gondolnak, hiszen nehéz letagadni azt a fáradtságot, mely a bűnbeesés következtében társul az ember elfoglaltságához. A mai munkahelyek teljesen elszívják az ember erejét, a kollégákkal folytatott harc, a felmondástól való rettegés pedig még stresszesebbé teszik a hétköznapokat.
Ennek ellenére hívő emberként lehet úgy tekinteni munkánkra, mint hivatásunkra és nemcsak tanároknak, lelkipásztoroknak, vagy orvosoknak. Ha elhisszük, hogy nem véletlenül vagyunk azon a helyen, ahol dolgozunk, hanem Isten helyezett oda bennünket. Pál apostol figyelmezteti a szolgákat, hogyan kell hozzáállniuk feladataikhoz: „ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.” (Kol 3,22-23). Ha így gondolkodunk, akkor mi is hálát tudunk adni a hétfőkért!