Jótékonysági vásárt rendezett a gyulai baptista gyülekezet

Jótékonysági vásárt rendezett a gyulai baptista gyülekezet

A gyulai tagkórház gyerekosztályának és gyerekpszichiátriai osztályának javára rendezett jótékonysági vásárt december 7-én a fürdővárosi baptista gyülekezet.

Merényi Zoltán lelkipásztor lapunknak elmondta: első alkalommal szervezték meg az eseményt, és ha jól sikerül, szeretnék minden évben megtartani azt.

Mint fogalmazott, a kezdeményezéssel a támogatásukat és a szeretetüket szeretnék kifejezni az adományozottak felé.

A részletekről megtudtuk, a gyülekezetben hetek óta gyűjtötték a felajánlásokat, ruhák, gyerekjátékok, műszaki cikkek, kézműves termékek és sütemények is érkeztek hozzájuk, ezeket a vásárban értékesítették.

A szervezők kiegészítő programokkal is készültek, volt véradás, játszóház, fotósarok, és előadásokat is tartottak az advent jelentőségéről, valamint az adventi készülődésről. Emellett hot doggal, forró csokival, kürtőskaláccsal is várták a látogatókat.

Merényi Zoltán jelezte: a vásáron befolyt összeget még az ünnepek előtt szeretnék eljuttatni a két osztálynak.

Forrás: Gyulai Hírlap

Ugrás fel