Február utolsó vasárnapján ismét örömünnep volt a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Két fehérruhás tett bizonyságot megtéréséről és hitéről a teljesen megtelt imaházban.

Február utolsó vasárnapján ismét örömünnep volt a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Két fehérruhás tett bizonyságot megtéréséről és hitéről a teljesen megtelt imaházban.
2023 január utolsó hetében Merényi Zoltán, lelkipásztor tartotta a napi áhítatokat a Gyula Tv-n. Témája a gyülekezetünk éves témájához kapcsolódott.
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” – 2Tim 4,7
Az ökumenikus imahetet minden évben január harmadik hetén rendezik meg. A célja, hogy a különböző felekezetű hívek egy héten keresztül együtt imádkozzanak, együtt hallgassák Isten igéjét. Így történik ez Gyulán is.
Szeptemberben az iskolakezdés kapcsán a taníthatóságról volt szó a napi áhítatokban a Gyula TV-n.
Szeptember 4-én újra megmozdult a víz a Gyulai Baptista Gyülekezet bemerítő medencéjében. Öt fehérruhás állt a népes gyülekezet elé, hogy bizonyságot tegyen megtéréséről és Jézus Krisztusba vetett hitéről.
Bemerítési istentiszteletet tartott a Gyulai Baptista Gyülekezet. A közösség életében az egyik legnagyobb ünnep az, amikor valaki bemerítkezik, vagyis bizonyságot tesz hitéről. A vasárnapi eseményre öten jelentkeztek, és egyben készültek arra, hogy a gyülekezet tagjává …
Zenés program színesítette kedd délután a baptista imaházban megrendezett tanszerátadó ünnepséget.
2022. július 19-én vendégünk volt a Continental Színház csapat. Egy színdarabot adtak elő, melynek címe: „ha nem tenné is” volt. Az elgondolkodtató és aktuális problémákat feszegető előadást sokan megtekintették imaházunkban.
Február 20-án ismét megmozdult a víz imaházunkban. Az ünnepi istentiszteleten hat megtért testvérünk tett bizonyságot megtéréséről, Krisztusba vetett hitéről. A járványhelyzet ellenére megtelt az imaházunk vendégekkel, hogy szemtanúi legyenek az eseménynek.
Idén is kapcsolódik gyülekezetünk a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához. December 6 és 18 között várjuk az adományozókat Gyülekezetünk imaházában (Gyula, Munkácsy M. u. 11/b), naponta 15 és 18 óra között.
Július 19-24 között szervezzük az idei hagyományos Tahi táborunkat. Várjuk a gyülekezet gyermekeit és tinijeit. Hamarosan a részletes programot is közölni fogjuk.