Cipősdoboznyi ajándék

Cipősdoboznyi ajándék

A Sarkadi Baptista Gyülekezet a karácsony előtti szombat délután ünnepi meglepetéssel készült a város általános iskolás korú gyermekei részére.

A baptista imaházban tartott karácsonyi ünnepi rendezvényen zene, bábelőadás és egy-egy cipősdoboznyi ajándék várta a gyermekeket és a velük érkező testvéreket, szülőket. A gyülekezet tagjai sok munkával, aktívan készítették elő ezt az alkalmat és nagy volt az örömük a több mit 120 gyermek érkezését látva.

A cipősdoboznyi ajándékokat az amerikai Samaritan’s Purse alapítvány segítségével német családok készítették magyar gyerekek számára. A játékok és hasznos kis tárgyak, édességek mellett általában egy személyes üdvözlőkártya is volt a dobozokban a készítőktől.

A Samaritan’s Purse missziós szervezetet 1970-ben alapították és jelenleg több mint száz országban végeznek különböző missziós és karitatív tevékenységet. Vezetője a néhány évvel ezelőtt elhunyt híres evangélista Billy Graham fia, Franklin Graham.

A legnagyobb ajándékról Merényi Zoltán, lelkipásztor beszélt az egybegyűlteknek. A karácsony lényege, hogy Isten is megajándékozta az emberiséget kétezer évvel ezelőtt azáltal, hogy elküldte fiát a világba. Ezért az ajándékért nem kell semmit sem fizetnünk, sem tennünk, hogy a miénk legyen, hanem csak el kell fogadnunk és megköszönnünk. A jelenlévők közül sokan megtették ezt.

Az ünnepi programon meghirdetésre került egy tíz alkalomból álló gyermek klub, amely január 18-án kezdődik a baptista imaházban. Ide várják azokat a gyermekeket, akik többet szeretnének megtudni Istenről, és az Ő tökéletes tervéről az életünkkel kapcsolatban.

Sarkadi Baptista Gyülekezet

Ugrás fel