2013. augusztus 22-25-ig gyülekezetünkből kilencen Balatonszemesen a Balaton-NET-en (Balaton Nemzetközi Evangéliumi Találkozó) szolgálhattunk a ReMa (Reménységmag Alapítvány) felkérésére.
Az evangéliumi találkozó délelőtti gyerekprogramját szerveztük és bonyolítottuk le. A sok-sok előkészítő munka után nagy izgalommal és zsúfolásig megtömött autókkal érkeztünk a helyszínre.
Egy-egy nap kb. 80-90 kb. 2-10 éves korú gyermek érkezett. A négy nap során végigkísérhették Jonatán mester, a bábkészítő, és kis bábjai kalandos történetét. Minden nap egy-egy bibliai történetet (bűnbeesés, Naámán gyógyulása, elveszett juh) láthattak és hallhattak, amiket különféle módszerekkel, eszközökkel mutattunk be (képekkel, bábozva, jelenettel). Az utolsó nap egy óriási kézbe bújva mondtuk el a gyerekeknek számukra érthetően, gyereknyelven az evangéliumot, a megtérés útját.
A napi központi üzenetet mélyítették el az énekek és a bevezető, ráhangoló játékok, az aranymondások, a kiscsoportos beszélgetések is. Igyekeztünk a gyerekeknek életükre szóló üzenetet átadni a következő mottókkal: „Isten szeret téged, akkor is, ha tilt!” „Isten szeret téged bármilyen is vagy!” „Isten szeret téged annyira, hogy nem mond le rólad!” „Isten szeret téged annyira, hogy örök életet akar adni!”
Az alkalmak zárásaként három napon különféle bábokat, ill. egy aranymondásfüzért készíthettek a gyerekek. Egyik nap pedig 10 különféle, óriás méretű fejlesztőjátékot próbálhattak ki a jelenlevők.
A gyerekek és a résztvevő szülők visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy nagyon jól sikerülhettek az alkalmak. Hálásak vagyunk Istennek a sok-sok ötletért, és azért, hogy meg is tudtuk azokat valósítani! Ha testileg el is fáradva, de lelkileg feltöltődhetve tértünk haza.
Csóka Piroska
[nggallery id=12]