Az idei év témája az egymás iránti felelősségünk, a közösség megélése lesz. Elém került egy Túrmezei Erzsébet vers, amely szemléletes képpel mutatja be azt az alapelvet, amelyet az év elején megfogalmaztunk:

„Egymás terhét hordozzátok: így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)

Arról is beszéltünk, hogy nem mindig egyszerű a gyakorlatban egymást szeretni. A gyülekezet olyan közösség, amelyben nem én választhatom meg, hogy kikkel kell együtt éljek. Vannak testvérek, akiket el kell viselnünk. (Kol 3,13)

Nem vagyunk még teljesen tökéletesek, Isten formálja jellemünket, rossz beidegződéseinket, testies magatartásunkat. Olyanok vagyunk valóban, mint a fületlen bögrék, sérültek, ha úgy nézzük értéktelenek. De Isten mégsem csak a sérüléseinket, hibáinkat látja, Ő képes úgy helyezni bennünket a polcra, hogy előkerüljenek valódi szépségeink. Mi is próbálkozzunk így nézni egymásra. És akkor álljon elöttünk az említett vers:

Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,

Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el az igazságos Isten
Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.

(Merényi Zoltán)