2013. április 12-én került megrendezésre a baptista nőtestvérek szervezésében, az Ökumenikus Női Világimanap Gyulán. Imaházunk volt a helyszín. Az idei Ökumenikus Világimanap forgatókönyvét a franciaországi női bizottság állította össze. A választott téma: „Jövevény voltam… és befogadtatok” (Máté 25, 35).
A téma aktualitását az adta, hogy Franciaországnak igen sokszínű a népessége, világviszonylatban is jelentős a bevándorlók hányada az országban. Ez a tény nagy kihívás elé állítja mind a befogadókat, mind a befogadottakat. Ebben az évben keresztyén nők ezrei imádkoznak Franciaországért. A választott mottónak azonban mindnyájunk számára lehet személyes üzenete, hiszen valamennyien jövevények vagyunk ezen a földön, és Isten befogadó szeretetére szorulunk.
Az imanapi alkalom programja igen színes volt. Gyülekezetünk dicsőítő csoportja gyönyörű énekekkel hangolta szívünket a témához, és az Istennel való találkozáshoz. Majd Franciaország rövid bemutatása történt,- több néző pontból is-, fotókkal illusztrálva. Az igehirdetés szolgálatát Dr. Oláh Jenőné nyugalmazott református lelkipásztor végezte, Máté 25, 31-40, és János 1, 11-12 igerészek alapján. Az igehirdetés alapgondolata, hogy jót tenni, másokat megsegíteni, lehet ugyan hitetlenül is, de ez senki számára nem elegendő az üdvösséghez. Első sorban Jézust kell befogadnunk a szívünkbe. Ennek természetes következménye lesz a segítségnyújtás, mások elfogadása, befogadása.
Az alkalmat szeretetvendégség zárta, ahol a sok finomság között, találhattunk eredeti francia recept alapján elkészített süteményeket is. A frissítő mellett kötetlen testvéri beszélgetések alakultak ki. Jó volt ily módon is ápolni a testvéri kapcsolatokat.
Bacsáné Hajnal Ibolya