Papp Dániel, a Berettyóújfalui Gyülekezet és Körzet lelkipásztora volt a 2014. 10. 05-i hálaadó napunk igehirdetője. A délelőtti úrvacsorai istentiszteleten az Ézs 12. alapján hangzott az ige. Gyermekeink zsoltár- és versmondása, énekeik, fiataljaink énekei, bizonyságtételei tették színessé a délelőttöt az énekkar szép énekei mellett.
A délutáni istentiszteleten az Istentől készített szent úton járó népről szólt az ige az Ézs 35. alapján. A környék baptista gyülekezeteiből érkezett testvéreinkkel, illetve városunkban élő meghívott vendégeinkkel, családtagokkal egészült ki gyülekezetünk. Lelkipásztorukat elkísérő berettyóújfalui testvéreink bizonyságtételét követte a gyulaiak hálaadó csokra. Énekkel, zenével, versben, vagy saját szavaikkal megfogalmazva hangzott a hálaadás Urunk életet megtartó, formáló munkájáról, irgalmáról.
Kalács és tea fogyasztása mellett beszélgethettek az istentisztelet résztvevői a nap zárásában. „Hála, köszönet a sok-sok jóért.”
Matuz József