2021 hírei

80 gyermeket ajándékoztak meg a baptista imaházban

A gyulai baptista gyülekezet idén is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához. Az összegyűlt ajándékokat december 22-én adták át a gyermekeknek a baptista imaházban.

Merényi Zoltán lelkipásztor elmondta: körülbelül 300 dobozt gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben. Ezeknek egy részét már átadták Sarkadon, visznek még Mezőgyánba is, de az Országos Cigánymisszióhoz is juttatnak el az ajándékokból.

Hozzátette: az átadásra 80 gyermeket hívtak meg, akiket az ajándékokon kívül bábelőadással és közös énekléssel vártak.

Az eseményen Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: a gyulai baptista gyülekezetnek köszönhetően évtizedesnél is régebbi hagyomány a cipősdobozok gyűjtése.

Hangsúlyozta: ez az összejövetel a karácsony egyik legfontosabb üzenetéről, a szeretetről szól, hiszen mindazok, akik az akció keretében, számukra ismeretlen gyermekeket ajándékoznak meg, mindezt a szeretet jegyében teszik.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Forrás: https://www.gyulaihirlap.hu/142010-80-gyermeket-ajandekoztak-meg-a-baptista-imahazban