Február 25-én ismét örömünk volt a gyülekezetben, amikor négy fiatalember állt fehér ruhában a közösség elé. Kovács Brendon a legfiatalabb, aki 12 éves korában kérte bemerítését. Brendon gyermekkorában egy uszodában tapasztalta meg Jézus Krisztus segítségét.
Úszótanfolyamon volt, és valahogyan egyedül maradt a medencében. Még nem tudott igazán úszni, és próbált volna kijutni a vízből, de elsüllyedt. Valaki azonban megragadta és kihúzta a partra. Nem tudta ki volt az. Később fogalmazta meg, hogy Isten mentette meg az életét. Szülei bemerítése után ő is szívébe fogadta Jézust személyes megváltójának.
Sallai Bence hívő családban nőtt fel. A tavalyi ifitáborban ragadta meg őt az evangélium üzenete. Egy esti tanítás után kérte bűnei bocsánatát és tért meg. Sokat segítettek neki a törekvők órái, ahol kérdéseire válaszokat kapott.
Csicsák Gergő ugyancsak hívő családól származik. A Tahi táborban tért meg néhány évvel ezelőtt. Ikertestvére két éve bemerítkezett, akkor ő még nem érezte magát késznek erre a döntésre, de idén már megérett benne az elhatározás.
Tarsoly Zoltán gyermekkorában nagymamájától hallott Istenről, a Bibliáról, de a fiatalság elsodorta őt a világba. Sok mindent kipróbált az életben. Két évvel ezelőtt megismerkedett élete párjával Viviennel, aki közben megtért és be is merítkezett. Zoltán is egyre gyakrabban kezdett járni a közösségbe, és az igehirdetések megérintették őt. Megtért és elkezdett szolgálni is a gyülekezetben.
Az ünnepi istentiszteleten Téglási Lajos, vecsési lelkipásztor hirdette az igét a vakon született ember meggyógyítási története alapján. A bemerítést Merényi Zoltán, lelkipásztor végezte.
Imádkoztunk, hogy az új gyülekezeti tagok növekedjenek a hitükben, és mindvégig hűségesek maradjanak Jézus Krisztushoz.
Merényi Zoltán