Idén közel 350 cipősdoboz gyűlt össze

Idén közel 350 cipősdoboz gyűlt össze

A gyulai baptista gyülekezet idén is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójához. Az összegyűlt ajándékokat december 21-én adták át a baptista imaházban.

Merényi Zoltán lelkipásztor lapunk kérdésére elmondta: a szeretetszolgálat húsz évvel ezelőtt indította el a cipősdoboz akciót, amelyben a gyulai gyülekezet is részt vesz minden évben.

Kiemelte: az ünnepségre olyan rászoruló családokat hívnak meg, akiknek szeretnék szebbé tenni a karácsonyát. Idén három helyszínen gyűjtötték a dobozokat: az imaházban, az Almásy-kastélyban és a La Sposa Caffe kávézóban.

A lelkipásztor hozzátette: közel 350 cipősdoboz gyűlt össze, amelyeket korosztályok és nemek szerint válogattak össze, így mindenki személyre szabott ajándékot kaphat. Az adományozóktól játékokat, írószereket, édességeket kértek.

– Az összegyűlt cipősdobozokat Gyulán, Sarkadon, Medgyesegyházán, Mezőgyánban és Kétegyházán osztjuk szét a helyi gyülekezetek bevonásával – mondta Merényi Zoltán.

A megjelenteket köszöntötte Görgényi Ernő polgármester is, aki felidézte: a cipősdoboz akciót a második világháborúban indította el egy angliai nagymama, aki a környékbeli gyermekeket ajándékozta meg, majd hamarosan világméretű mozgalommá alakult a kezdeményezés.

A városvezető köszönetet mondott a Baptista Szeretetszolgálatnak, valamint mindazoknak, akik segítik a munkájukat.

Az ünnepségen a gyermekeket bábelőadás és karácsonyi zenék várták.

Gyulai Hírlap

Ugrás fel