A gyulai baptista gyülekezet idén is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójához. Az összegyűlt ajándékokat december 21-én adták át a baptista imaházban.
Avatás Gyulán
Október 29-én diakónus és presbiteravatásra került sor a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Tóth Zoltánt diakónussá avatta a közösség, Timár Csabát pedig presbiterré.
Gyula Tv 2023. október
2023. október első hetében lelkipásztorunk tartotta a Gyula Tv áhítatait a 23. zsoltár alapján.
Merj nagyot álmodni
Sarkadon egy kicsi, 23 tagot számláló baptista közösség él a Gyulai Baptista Gyülekezet körzeti állomásaként.
Gyula TV áhítat 2023. július
2023. júliusában Merényi Zoltán lelkipásztorunk Nehémiás könyve alapján tartott áhítatokat a Gyula Tv-n.
Bemerítés és lánykérés
Június 25-e újabb emlékezetes nap marad a Gyulai Baptista Gyülekezet életében. Négy fehérruhás tett bizonyságot megtéréséről és hitéről. Mind a négy hitvalló felnőttkorában, hitetlen környezetből érkezett közösségünkhöz.
Újból bemerítés volt a gyülekezetben
Február utolsó vasárnapján ismét örömünnep volt a Gyulai Baptista Gyülekezetben. Két fehérruhás tett bizonyságot megtéréséről és hitéről a teljesen megtelt imaházban.
Gyula Tv 2023. január
2023 január utolsó hetében Merényi Zoltán, lelkipásztor tartotta a napi áhítatokat a Gyula Tv-n. Témája a gyülekezetünk éves témájához kapcsolódott.
Remeczky Feri bácsi hazaérkezett
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” – 2Tim 4,7
Ökumenikus imahét
Az ökumenikus imahetet minden évben január harmadik hetén rendezik meg. A célja, hogy a különböző felekezetű hívek egy héten keresztül együtt imádkozzanak, együtt hallgassák Isten igéjét. Így történik ez Gyulán is.
Gyula Tv 2022. szeptember
Szeptemberben az iskolakezdés kapcsán a taníthatóságról volt szó a napi áhítatokban a Gyula TV-n.
Örömünnep Gyulán
Szeptember 4-én újra megmozdult a víz a Gyulai Baptista Gyülekezet bemerítő medencéjében. Öt fehérruhás állt a népes gyülekezet elé, hogy bizonyságot tegyen megtéréséről és Jézus Krisztusba vetett hitéről.