Bemerítési istentiszteletet tartott a Gyulai Baptista Gyülekezet. A közösség életében az egyik legnagyobb ünnep az, amikor valaki bemerítkezik, vagyis bizonyságot tesz hitéről. A vasárnapi eseményre öten jelentkeztek, és egyben készültek arra, hogy a gyülekezet tagjává váljanak.
A szertartások alkalmával a bemerítkezők először bizonyságot tesznek, azaz elmesélik történetüket arról, miért hisznek Istenben. Volt, akit egy nagyobb betegség vitt közelebb Istenhez. Sallai Dávidot két évvel ezelőtt elkezdte egyre jobban érdekelni Isten igéje, mellyel elkezdődött benne egy belső folyamat. Napról napra egyre többet kezdett imádkozni.
Bartha Barnabás kiskora óta minden vasárnap ellátogatott családjával az imaházba. A bemerítkezők eldöntötték, hogy Jézus Krisztust szeretnék követni életükben.
A Gyulai Baptista Imaházban a bemerítést az öt hitvallón Merényi Zoltán lelkipásztor végezte. Ilyenkor a fehér ruhát viselőket teljes testtel hátra döntve vízbe merítik. A baptisták úgy vélik, hogy a bemerítés változást fejez ki. A víz alá merülés a korábbi, Isten nélküli élet lezárását, a vízből való kiemelkedés pedig az Istentől ajándékba kapott, új életet jelképezi.